Ugyanazon mondatnak állunk két végén,
Egyikünk a kezdésbe kapaszkodik,
Másikunk a pontba,
S őszintén vagy hazudva én vagyok az otromba.
A mondat okát keresve,
Tolul könny a szemembe, s nem érdekli
a miért-et minek keresni.
Ahogy száraz talaj issza az esőt,
Kapkodom zihálva a levegőt,
Ami élteti bennem a tüzet,
S Lelkem, óó a lelkem..
Vágyaimért megfizet.
