2016. szeptember 16., péntek

Meg miért nem érthetem?


Meg miért nem érthetem?

Talán csak egyszer élünk, nem százszor.
Talán csak egyszer szeretünk… nem párszor.
Tán csak egyszer tudjuk meg miért vagyunk itt,
Mi volta érdemünknek emitt.

Egy sarki  videó téka,
Egy fenyőfa  hajnali árnyéka ,
Egy csésze tea illata,
Megértheti?

Egy fakanál görbülete,
Egy billiárd golyó lendülete,
Megértheti?

Egy pisztoly gazdája övéről,
Árva olivabogyó egy saláta ágyon:
Megértheti miért vagyon?

Megértheti azt mit se te se én,
Se Isten se ember,
Nem érthet.
A válasz a kérdésre meg minket miért nem illet?


2015. január 30. Budapest

2016. május 1., vasárnap

Anyáknapi


Köszönöm, hogy megszültél,
Köszönöm hogy lehetek.
Hogy a hasadban bent,
És azon kívül – élhetek.
Köszönöm, hogy adtál fényt –
Cselekedeteidben emberséget,
Ölelő szavaid gyengéden ma is védenek.
Köszönöm, hogy láthattam mi egy őszinte mosoly,
Mi a nevetés, a kétség, a bánat –
Ha arcodon futkosott.
Megmutattad, hogy kell szeretni
Ölelni szorosan, s engedni ha kellett –
Önzetlenül adni mindent,
amit csak tellett.
Köszönöm, hogy elmondtad a világban mit hol találok,
S ma egyenesen, tudatosan a lábamon megállok.
De ha mégis világom összedőlt,
Ha mégis viharfelhők gyűltek,
Úgy fogadtál mindig, hogy
Azok nyomban eltűntek.
Hogy biztos tudhassam merre tekintsek,
Ha baj vagy bú jön rám,
Köszönöm ezt neked,
Drága Édesanyám.

Budapest, 2016. május 1.

2016. április 27., szerda

slam poetry



Nem vers, annál lazább - kis összefoglaló, mely végigmegy pár történeten és helyszínen a fővárosban. Évek óta íródtak már a sorok, melyet anno a "Budapesmód" című szám ihletett. A befejezést végül a 8. albérletbe való költözésem segített világra hozni. A verselés és ritmus is a helyszínekkel változik, pár történet és felismerés az, ami az elmúlt évek alatt itt felgyülemlett. Fogadjátok szeretettel.

Buda szívem, Pest szemem,
Kérve vagy kéretlenül, ez az én slam-em.
Óbudai dombok,
86-os pöfékel budán,
leszállok a Margitnál
Hogy átkeljek az ország csorgadozó hugyán.
Mert a rakpartot itt mások piszka mossa,
Bár pesti is beleengedi, magát ki hova fossa?!
Elég a trágárságból – lépek egy szintet,
A postán a melósok töltögetik a tippmixet.
A modern költők számára a rím már nem létezik,
Nem érdekel, nem követek, Tetszik- nem tetszik…
Westend előtt bőrdzsekiben „új parfümöt” nesze!
Könyvjelzőt a Jehováktól ezresért veszel.
Jászain a futó lányok, a Morrsions kettő,
2-es vili olyan szép lett – telesírom a zsebkendőm.
Wallstreet nekünk a Váci utca, de nincsen Farkasunk,
Olcsó halért a Lehel csarnokba gyakran baktattunk.
Elég a Nyugatiból, menjünk el Keletre
Művész mozi félúton: elrepít Tibetbe.
8karú az Oktogon – Andrássy a tengely
Balra nézve a Hősök, jobbra Deák lebzsel.
Király utca rúzsozott nők, bögréd pedig Starbucksos,
Így visz el feszengve Wesselényihez a 4-es hatos.
A kávéjuk ortó, de a bögre ereklye,
Kezedben tartva te lehetsz nyeregbe!
Itt már éltem, az új rózsadomb a hétker,
Járdák szétszaratva – kutyával minden nyugger.
Zöld a Gong Café és zöld a mokszi,
ha nagyot sóhajtasz,
letüdőzhetsz bármit
mit az utca levegője tartalmaz.
A buli innen befelé van:
Akácfa: Fogasház, Kazinczy: Szóda,
Doboz, Szimpla, Gödör – Az éjszaka egy óda.
Nincs eszmélet, nincs áhítat több volt ez mint várnád,
Hajnalban a Deákon vagy – S hol a pénztárcád?
Ha nem ismernéd, hát nyersen bemutatom néked;
Ez a városom: hol szabad rabok,
munkának hívják a börtönt,
hová - ahogy én is- bejárogatok.
Közlekedési eszközöm: mint egy arany nyaklánc –
csillogó villamos,
A többi szétesik, ha a száma nem négyes-hatos.
A nyolcker felé közeledve a nyomor minden irányból,
felborított kukák, szabadon a kutyák
és ők, ők…
Kik szilánkok, cserép és törmelék közt:
Otthonuknak hívják ezt az aknamezőt.
Szépet írnék de erről nem lehet.
Realitásom köveit tette le e-kerület.
Még egy kis levegő és túl vagy a Pesti oldalon,
De nem szippantom mélyre a Boráros teret,
Kinek adtam két évet és ismerem akár a tenyeremet.
Persze lehet mást is látni,
Csak menj egy körúttal beljebb,
Alul fehér lábak, kerek szemüvegek feljebb,
Romkocsmák és kávézók,
Az egész kiskörút egy hashtag,
Ahol mindenki kifelé mutatja mi van:
Vagy mi lehetne beljebb.
Trikó, szakáll, bmv, nyaklánc, táska, cipő,
Mi lehetne fontosabb – vagy ez meglepő?
Kiszállok Pestből – már nem érdekel.
Megtanultam mi számomra egészséges,
Levizsgáztam belőle; épphogy elégséges,
S tovább dob a szellő, lazán, könnyedén,
Csak Ő maradt kicsit morgó és mérges,
Énfelém.

2016. március 29., kedd

Szürkületkor Kő-árokban


Még kopasz lombokon át szűrődik fénye,
sarlós Holdat fest a tavasz a Bakony egére
Félhomályban alkonyattal, táncoló az éjji lég
bódítóan száll a fejbe, s felsejlik egy jelenés:

Bársonyos a szél, többé nem metsző, se rideg,
akár női kar ölelne körbe, olybá vált a közeg
Érintése selymes-puha, úgy van ott hogy nincsen,
elcsitít és magához húz, rábillentem fejem...

...de szertefoszlik az ölelés, rövid volt a sugallat,
Kő-árokban bandukolva, ellopta egy fuvallat
Sapkámat is, merengést is, elfújja a széllökés,
sejtelmesen búg cserébe ígéretet, sejtetést

"Bár nem felejtik könnyedén az elhúzódó telet,
újra majd egy nyári éjjel, megszédítem szívedet"


                                 Tóth Róbert, 2016. március

2016. február 23., kedd

Ajólovas

A jó magyar diákjának de jól vagyon dolga,
Eszik, iszik a kóterban, semmire sincs gondja.
Hej, élet, diák élet, ösztöndíj sem tellett
Csak az jöjjön egyetemre, aki ilyet szeret.

Jegyzeteit megforgatja, elmegyen órára,
Sürög-forog a teremben, háziját másolja.
Hej, élet, diák élet, munkám azért legyen???
Csak az jöjjön egyetemre, aki ilyet szeret.

Bukására, tételére elmegyen vizsgára,
Szóbelizik, GyakIV-zik, siet a kocsmába.
Hej, élet, diák élet, több stressz már nem lehet
Csak az jöjjön egyetemre, aki ilyet szeret.

Ki van írva, plakátolva koli-szobájára:
Ez a kar és ez a suli legjobb hazájában!
Hej, élet, diák élet, ennél szebb sem lehet
Csak az jöjjön egyetemre, aki ilyet szeret.

Menjünk azért seregesen, basszunk be vasárnap,
Sörrel, fröccsel itassuk meg a mi gólyáinkat!
Hej, élet, diák élet, ennél szebb sem lehet
Csak az jöjjön egyetemre, aki ilyet szeret.

Borbély Gábor, 2014 február, Budapest

2016. január 10., vasárnap

Nem várok

Nem várok holnapot.
Nem várok mát.
Nem várakozás,mikor várok rád.

Mindegy ülök,állok,melegem van,fázok,a szavak bántják füleim,mégis pofázok.
Élesítem nyelvem,kettőig nem látok...

Üresen suhannak el mellettem a plakátok.
Apátlan anyátok vigyáz rátok,fáj hogy nem érzem többé tőlletek elhagyott hazátok.
Nincsen egész,nincsenek hasábok.
Sehova nem megyek,csak úgy visznek az engedelmes lábok.

Megállt az idő,itt megrekedt.
Falak fölött látom,valaki sárkányt ereget.
Egyedül ülök semmi közepén,a füvön,falak mögött,s félek,jaj nagyon félek,innen már bárhogy próbálok,el nem mehetek.

írta: Kámvás Bálint
2011