Bájos ezer színű azúr kék,
Tengerszínű festővászon,
ahol játszik az égszínkék,
és megannyi vendég,
álom.
De néha Ő is köntösbe bújik,
maszkokkal eltakar –
egymás nyomán bandukolnak,
S nem kérdi a végtelen:
Hát e felleg
itt mit akar?
Egyik illan
másik lebben,
Röppennek
tova,
de néha olybá tűnik:
megállt odafent az idő vasfoga.
Fodrozódik-csipkéződik
ezer ránca,
Taralyos
tajtékok különös tánca,
Egy árnyékot
vető óriás matuzsálem arca,
Vagy egy kis
pamacs lesz a napsugarak harca.
Nékem ez nem harc - javít a
napsugár..
Kire és hol vetek fényt - nem
rajtam áll.
Dehát mégis kin - erősködöm?
Hisz ott vagy bennem megszínezett bőrömön.
Ahogy kutattam nem jött a válasz,
A gondolatok repkedtek-kuszáltak.
S felvilágolt lelkemben,
Hogy a fény mélyen a testemben,
Okkal létezik. Okkal süt és okkal vár.
S hogy én sem vagyok más,
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése