A lecserélt kulcscsomó

Mindennapos rutinból súlyos pillanat,
Utoljára kattan a zár: nincs több fordulat.
Unottig ismételt mozdulattal csukom be múltam,
S a jól ismert ajtó reszketeg, mégis néma marad.

Nincs mögötte semmi, mi jelen vagy jövő,
Életemnek egy szelete: az elmúlt esztendő.
Kirostáltam rég minden leckét, s eszméket,
Hogy magamnak mit igen, s mit nem kérek.

A kulccsal babrálok, máris idegen kezemnek,
Céltalan zörögnek a ráaggatott jelképek:
Munka, lakás, párkapcsolat, a garázs...
Még nincs se öröm, se bánat, csak elhatározás:

Hogy végleg elhagyom a régi kulcsokat,
Hadd jöjjenek újak!
Ujjakra karikák nem, de karikámra újak.
Lecserélem hát kulcscsomómat!

Nem számít se nevük vagy rajtuk a jelzet.
Schlüssel, key, chiave vagy simán csak "Elzett"
Én leszek az a kulcscsomó, és én voltam ez is.
Idővel rámfűzödik majd ez is, az is.

Hisz a gyűrű vagyok, egy kör, egy "ensō"
Körbe ér az élet, majd elhangzik a végszó:
"Nem kár semmiért mi volt, s többé már nincs,
Minden csak múlandó, a pillanat a valódi kincs."




Budapest, 2015. november 26.              Tóth Róbert